Majoros Péter „Majka” – Veréb
Majoros Péter, ismertebb nevén Majka, egy valóságshownak köszönheti karrierjét, amit ráadásul nem is ő nyert meg. Itt ismerkedett meg Dopemannel, majd 2003-ban bekerült a La Mafia Familiába (Dopeman csapata). Dopeman vezetésével vette fel egy londoni stúdióban bemutatkozó lemezét, ami Az ózdi hős címmel jelent meg. A korong fél éven belül aranylemez lett, és Majkát a Bravo Otto-díjátadón a legjobb hazai rappernek választották. A barátságnak azonban vége szakadt, Majka és Dopeman végül egy televíziós bokszgálán mérkőzött meg egymással. Majka második nagylemeze Történt ami történt címmel jelent meg, és egyik számáért a 2005-ös Viva Cometen megkapta a legjobb klipnek járó elismerést.
Filmjei
- 2005. Szőke kóla
Interjú
– Milyen viszonyban vagy Majkával?
– Inkább erőltetném a Majoros Pétert, mert tényleg egy új dolgot csináltam, aminek nem sok köze van Majka-mivoltomhoz. Az elmúlt 3-4 évben mondjuk annyi filmmel és tévével kapcsolatos inger ért, hogy egyáltalán nem szeppentem meg a feladattól. Ettől függetlenül új dolog volt, hogy például egy lábsnittnél egy órát kell világítani, vagy hogy nekem színészkednem kell, amihez nem sok közöm van. Szerencsére olyan szerepet kaptam, ami nem áll messze tőlem, hiszen Veréb figurájának a mentalitása és habitusa hasonlít az enyémhez. De amikor elhoztam a kész, vágatlan anyagot és megnéztem otthon VHS-en, bizony szörnyülködtem. Nekem annyira kellemetlen volt, hogy inkább elfordultam azoknál a részeknél, ahol szerepelek. Műsort vagy zenét is úgy készítek, hogy a mérce az, ami nekem jó. Azt gondolom, hogy egy átlagot képviselek és ha valamire azt mondom, hogy jó, akkor azt az emberek is hasonlóan fogják gondolni. A stábtagok, meg a partnereim hiába mondták, hogy tök jó vagyok, meg hogy egyáltalán nem kell szégyenkeznem az alakításom miatt, én akkor sem szerettem magam. Én nem látom azt, amit ők. Én nem vagyok színész.
– Milyen volt színészekkel együtt dolgozni?
– Hát igen. Voltak a színészek, meg én. (nevetés) Nagyon jó volt a forgatás és örültem, mert valami új dolgot csináltunk, amihez mindig is sok kedvem volt. Tíz évvel ezelőtt telefonos játékot szerettem volna vezetni és úgy tűnik, lassan-lassan minden összejön, de azt gondolom, hogy egy filmforgatás tényleg unikum egy ember életében, főleg egy olyan ember számára, mint én, aki öt éve még ötszáz forintokat kért a mamájától cigire. De kivétel nélkül mindenki segített, akivel együtt dolgoztam és nem bántottak azért, mert eleve divat engem bántani. Tényleg segítettek, elmagyarázták, hogy ez vagy az miért nem jó és hogy mit csináljak vagy mit ne csináljak úgy, ahogy eddig. Alapjában véve egy hülye ember vagyok, akit ha olyan környezetbe tesznek, ahol több olyan ember is tartózkodik, aki szintén hajlamos a hülyéskedésre, akkor ott jól érezzük magunkat, függetlenül attól, hogy mit is csináltunk. Ettől függetlenül azt gondolom, hogy ez a forgatás egy örök emlék marad az én életemben.
– Neked miről szólt ez a film?
– Nem szeretnék olyan nagy dolgokat mondani, hogy a barátság, meg a romák helyzete, mert ez egy szórakoztató film. Szerintem aki meg akarja fejteni, hogy miért kék az ég és miért zöld a fű, az kapcsoljon a Discovery-re, aki meg nem, az kapcsolódjon ki és szórakozzon az alatt a másfél-két óra alatt, amíg a moziban vagy a tévé előtt ül. Ez pontosan egy olyan film, ami segít elfelejteni, hogy kint mi van. Megnézzük a filmet, tök jó volt, majd kimegyünk az utcára, ahol persze kezdődnek elölről a problémák. De hát végül is másfél óráig kikapcsolódtunk. A mozi szubjektív dolog. Ki lehet emelni a barátsággal kapcsolatos dolgokat meg a romakérdést, de alapjában véve azt hiszem, nem ez a célja a filmnek, hanem az, hogy szórakozzanak rajta az emberek.
– Tényleg csak ennyi lenne?
– Miután elolvastam a forgatókönyvet, természetesen tudtam, miről szól, csak én azért nem veszem észre, hogy az én mimikám bármiről is árulkodna. Biztos ezrével kapom majd a rossz kritikákat, de ha olyat alakítottam volna, mint Robert De Niro, szerintem akkor is fanyalognának a kritikusok. Vannak, akik szeretnek, ők bármilyen is vagyok, mindig azt mondják, hogy 'de jó a Majka', akik meg utálnak, azoknak egy Oscar-díjas alakítás is kevés lenne az elismeréshez. Úgyhogy nem is nagyon érdekel, mit szól hozzám a kritika.
– Mennyire készültél fel?
– El kellett járnom egy hölgyhöz, aki járatos volt a színházi világban. Heti háromszor két órát töltöttünk összeolvasással és sokat segített abban, hogyan kell hangsúlyoznom, vagy hogy milyen arcot vágjak, de hát ez kellett is, hiszen teljesen hülye voltam ehhez az egészhez. Persze bevágtam kívülről a szöveget, de ez kevés volt. Ezeken az alkalmakon viszont azt is megtanultam, hogy egy-egy jelenetben mit kell éreznem. Mondhatnánk, hogy átéltem, de igazából fogalmam se volt róla. Én csak csináltam, amit kértek tőlem és ez lett a vége. Bár én nagyon rossznak látom magamat, az azért megnyugtat, hogy mindenki azt mondja, hogy tök jó, amit csináltam. Bár lett volna még időm, hogy jobban felkészüljek. Mert az azért nem titok, hogy az elmúlt három és fél évben gyakorlatilag annyit dolgozom, mint egy gyapotszedő munkás. Ezért sem tudtam száz százalékosan a filmre koncentrálni. Akkor volt az a nagy botrány Dopeman-ékkel. Sőt, a többi színésszel ellentétben én a hétvégéken sem pihentem, mert fellépéseim voltak, egy este akár nyolc szórakozóhelyen is. Volt, hogy 1500 kilométert utaztam egy éjszaka alatt. És persze voltak ott az RTL-es elfoglaltságaim is. De hát azért is hívtak ebbe a filmbe, mert ennyi mindent csinálok.
– Szerinted ez közönségfilm?
– Abszolút, már csak a sztori miatt is. A legjobb filmek mind közönségfilmek. Meg hát mit is keresnék én egy művészfilmben?