Barbalics Péter – producer

Húsz éves gyakorlatot szerzett dokumentumfilmek, televíziós műsorok és játékfilmek gyártásában. 1994-től 1997-ig a Színház-és Filmművészeti Egyetem produceri szakán óraadó tanár. Alapító tagja és ügyvivője a Magyar Független Producerek Szövetségének. 1994-ben elnyerte az Év Producere díjat. Ugyanebben az évben Szász Jánossal közösen Félix díjat nyer, a Woyzeck című filmért.

Filmjei

• 1992. Kutyabaj (producer)
• 1992. Gyerekgyilkosságok (producer)
• 1993. Woyzeck (producer)
• 1995. Haggyállógva Vászka (Lágermese) (producer)
• 1995. Szamba (producer)
• 1997. Házikoszt (producer)
• 1997. Presszó (producer)
• 1999. Rosszfiúk (producer)
• 2000. Végzetes végjáték (The Luzhin Defence) (társproducer)
• 2005. Sorstalanság  (producer)
• 2005. Szőke kóla (producer)

Interjú

– Ehhez hasonló közönségfilmben vettél már részt producerként?

– Ezt sose lehet tudni előre. Az a kérdés, hogy hány százezer nézőt sikerül becsábítani a moziba. A kérdésre visszatérve: volt, de utólag derült ki. Egész pontosan a Sose halunk meg-ről van szó, amit még '94-ben készítettem Koltai Robival. Furcsa élete volt annak a filmnek, mert amikor bemutattuk, mindenki fanyalgott. Viszont abban a pillanatban, hogy elértük a százezres, majd kétszázezres nézőszámot, megenyhültek a szigorú ítészek. Azt gondolom, hogy ennél a filmnél is lesz eleinte fanyalgás a szereplők vagy más okok miatt, de nagyon komoly nézettsége lesz és akkor majd a vélemények is megváltoznak.

– Belépő producerként már készen kaptad a szereplőket. Mit szóltál hozzájuk?

– Amikor Ákossal először ültem le, hogy végigbeszéljük a filmet és elmondta a szereposztást, iszonyúan megijedtem. Biztos voltam abban, hogy nem lesz az egészhez kedvem és hogy nem is akarok ebben részt venni. De amikor videón megnéztem az addig elkészült anyagot, nagyon kellemes meglepetés ért. Nagyon féltem Majkától, hiszen nem ismertem őt, ezért azt gondoltam, hogy abba a kategóriába kell őt sorolni, mint a többi rövid életű sztárocskát, akik most körülvesznek minket. De Majka személyében egy olyan őstehetség került a filmbe, aki a profik között is megmutatja, mennyire érti a színészet csínját-bínját. A többieket ismertem, Majkán kívül egyedül Görög Zita volt olyan sötét ló, akiről nem tudtam pontosan, mit is lehet várni tőle. Azt hiszem, a nézők nagyon fogják szeretni az ő karakterét, hiszen így még sosem látták őt.

– Mi a véleményed a film rendezőjéről, Barnóczky Ákosról?

– Ákost már évekkel ezelőtt megismertem. Nagyon sok projektről beszélgettünk és beszélgetünk most is. Nagyon tehetséges fiúnak tartom, hiszen amikor az elmaradt forgatási napokat kellett bepótolni, kiválóan megállta a helyét. Egy gyártelepen forgattunk télen, roppant nehéz körülmények között, ráadásul nyári jelenetekhez kapcsolódó képeket kellett felvenni, ami még nagyon komoly rendezőket is próbára tesz. Mindkét nap ott voltam és figyeltem az Ákost, hiszen érdekelt, hogy dolgozik, hátha arra adjuk majd a fejünket, hogy összebútorozunk egy film erejéig. Függetlenül attól, hogy nem végezte el a rendezői szakot, felkészülten érkezett a forgatásra, racionális volt, tudta, hogy mit akar és ezzel jó benyomást tett rám.

– Neked miről szólt a film?

– Első nézésre is nagyon megkapó volt, hogy a Beleznay által alakított fickó milyen előítéletekkel megy bele bizonyos szituációkba és hogy változik meg a véleménye arról a világról, amit nem is ismert. De igazság szerint egy olyan filmet sikerült az Ákosnak összehoznia, ami több rétegből áll. Tehát ha valaki csak kellemesen szeretne szórakozni, az meg fogja kapni, de aki keres valami mélyebbet is, az szintén meg fogja azt találni. A nagyon nagy filmekre ez a jellemző és pont ezért gondolom, hogy ezt a filmet nagyon sokan fogják megnézni. Most, hogy sorra végiggondolom azokat a filmeket, amelyekben részt vettem, csak kevés olyat tudok találni, ami ezt a kétfajta igényt kielégíti. Ezt összehozni, talán ez a legnehezebb része a filmgyártásnak.

– Hogy viszonyulsz ehhez nem túl magyaros happy endhez?

– Erre szükség van. Lehetne beszélni egy olyan társadalomról, ahol minden rosszul végződik, már a mesékben is, amelyeket két éves korától hallgatnak a gyermekek. De azt hiszem, hogy baromi jó az, amikor valami sikerül. Ha egy asztalos készít egy jó, vagy egy szép tárgyat, ha egy festő létrehoz egy műalkotást, annak mind-mind örülni kell. Ez ugyan hiánycikk a magyar filmben, de már vannak erre mutató tendenciák. A Szőke kóla egyike az elsőknek és azt hiszem, modell értékű.